Magyarország 2025-ben is rálép a gázra: mutatjuk, hogyan!
Egy régi álom válhat valóra: az ország egyik legszegényebb régiójának számító Viharsarok több évtizedes elszigeteltség után végre bekapcsolódhat a hazai gyorsforgalmi hálózatba.
Egy régi álom válhat valóra: az ország egyik legszegényebb régiójának számító Viharsarok több évtizedes elszigeteltség után végre bekapcsolódhat a hazai gyorsforgalmi hálózatba.
Becslések szerint ezzel az intézkedéssel Németország évente legalább hárommilliárd eurós bevételre tehetne szert.
Több mint ötmillió (!) négyzetméteren újultak meg a hazai utak az idei évben, jövőre pedig indul a legnagyobb projekt.
„Az osztrákokra még várni kell, mi már megvagyunk” – írta a magyar miniszterelnök.
A rendőrség szerint lehetséges, hogy a férfi alkohol vagy kábítószer hatása alatt állhatott, és mentális betegségben szenvedett.
A rendőrség közleményt adott ki.
Magyarország mögött Lengyelország, Ausztria, Csehország, és még Horvátország is.
Jelentős változásokra lehet számítani.
Ezért kell figyelni a megfelelő rögzítésre.
A tűzoltókat és a mentőket is riasztották az esethez.
Felújítják a burkolatot és majd az M3-ast is. Mutatjuk a részleteket!
Egy hét alatt 2624-en lépték át regisztráltan a megengedett sebességhatárokat.
A jármű mögött több kilométeres kocsisor haladt.
A Magyar Közút Zrt. az árvízi vészhelyzetre való tekintettel, elhalasztja az M2 gödi csomópont szeptember 18-19-re tervezett lezárását is.
A férfi látszólag teljesen közömbös volt az autók iránt, amelyek szinte centikre haladtak el mellette.
Íme a friss adatok a jövő évi árakról.
Katonáink nem tétováztak.